Menü
Bezár

Crosskovácsi utánpótlás XCO verseny

2016. április 10, 18:40

Első versenyem: Crosskovácsi Elérkezett a nap, amire annyira készültem. Tavaly augusztusban kezdtem el mountain bike-ozni, így az idei évben versenyzek először. Gáborral az edzéseken nagyon sokat gyakoroltuk a technikát és az ügyességi feladatokat is. Hajnalba nagyon korán keltünk, persze nagyon izgultam. Bepakoltunk a kocsiba és elindultunk Nagykovácsi felé. Amikor odaértünk, elég hideg és sáros idő volt. Felöltöztem a mezembe, kivettük a bringát és elmentem gyakorolni az ügyességit és bejártam a pályát is. Az ügyességi feladatokat hibátlanul teljesítettem, így az első bojból rajtolhattam. Behíváskor akadt egy kis probléma, 10 percet fagyoskodtuk a rajtban, ez csak tovább fokozta az izgalmakat. A rajtom egész jól sikerült, negyediknek vágtam neki a soproni sípályához hasonló, csúszós dombnak. A domb közepénél 3., a domb tetején egy ideig 2. helyen tekertem. Az első kört a 4. helyen teljesítettem. A 2. körben sikerült feljönnöm a 3. helyre, de sajnos az utolsó körben, Vas Barnabás megelőzött, így a 4. helyen értem célba. Nagyon örültem, hogy az első versenyemen 4. helyen sikerült végeztem! :) Az izgalmak ellenére, nagyon jól éreztem magam és még sok versenyen szeretnék legalább ilyen jó helyezést elérni! Titokban azért reménykedem benne, hogy még az idén, sikerül dobogóra állnom! Kovács Áron U11 Galéria
Név Kategória Helyezés
Motován Dóra U9 Lány 2
Horváth Bence U9 Fiú 3
Kovács Áron U11 Fiú 4
Motován Ádám U11 Fiú 8
Zsejki Boglárka U11 Lány 5
Fekete Miklós U13 Fiú 5
Mórocz Barnabás U13 Fiú 17
Fekete Zsófia U13 Lány 2
Vránich Botond U15 Fiú 5
Zsejki Balázs U17 Fiú 7