Menü
Bezár

Bakony maraton

2016. május 21, 21:27

Na ennyit még sosem tekertem montival. Jól indult, az első Kőris-hegyre abszolút harmadikként értem fel (Blazsó Marci, Szalay Peti után), onnan lefele viszont sajnos hibáztam, és összebalhéztam egy fával (talán pont egy kőrissel), ezt a mutatványt az első kerekem bánta, amiben pont akkora nyolcas lett, hogy éppen elforgott a villában. A lényeg, hogy forgott, de durva volt belegondolni, hogy így kell még ~90 kilométert letekernem…Felfele még okés volt, de lefele elég durván szitált, a kanyarokban meg mászott mindenfele. Felért rám a chasing group (Zsivity Zorán, Naszódi Zsolt), így haladtunk szépen, többszörösen átszelve a Cuha patakot, a túristák nagy örömére. Az első mászásnál meglógtunk Zoránnal, majd így mentünk nagyon sokáig, a második Kőris-hegy mászásnál, elhaladtunk Szalay Peti mellett, aki komoly technikai problémákkal küzdött. Innentől eseménytelenül teltek a km-ek, majd az első hurokról beérve felzárkózott Naszódi Zsolt és Szalay Peti, az ezt követő mászást négyen kezdtük meg, majd Petivel eltávolodtunk, az első lefelén viszont meglépett, vesztemre, vesztére. Ő ledefektelt, én eltévedtem, megtoldva az amúgy sem rövid távot plusz ~2 km-rel (a jó ég tudja hol kötöttem volna ki, ha nem kapcsolok időben). Az eltévedés előtt vagy után, már nem is emlékszem…a lényeg, hogy még izgibb legyen a verseny feltekertem egy kb. 1-1,5 m-es drótot (huzalt) a hátsó kerék-fék-váltó együttesébe, szóval még egy gordiuszi csomóval is meg kellett küzdenem. Egy szónak is száz a vége, a hülyeségeimet leszámítva, nagyon élveztem a versenyt, jó erőben éreztem magam, bízom benne, hogy lesz ez még jobb is. Ui.: a Bakony nagyon szép! Hattyár Dániel Sűrű ez a május és még jön a Szilvás is egy hét múlva… Reggel érkeztem, a srácok már átvették a nevezéseket és a sátor is állt, amit köszönök! Elnökünk Lajos is ott volt, bár csak a középtávon, de tekerni jött és ez a lényeg! :) Rajt előtt még egy kis gél feltöltés a HIGH5 sátornál, majd irány a beszólítás…már-már azt hittem nem lesz, de aztán mégis. FIRE után eleje elmegy, én megint ott maradok magamban tökegyedül… Előzök párat, utolérem Reznik Sanyit, megyünk egy darabig, aztán ő is eltűnt. Cuha völgyében minden átkelést jól vettem és gyorsan is, akik mögöttem jöttek, lemaradtak. Megkezdtem a kiskört, amit most fordítva kellett letekerni, célterület után nem sokkal jött egy utolsó patakátkelés…itt nem volt szerencsém és felütöttem hátul. pár méteren belül leeresztett. Szervízpakk elő, visszasétáltam a vízhez lemosni a kereket, közben megérkeztek hátulról vagy 4-en… Összerakom, megyek tovább, neki a Hajag köves lejtőinek, majd jött a füves rét, ami így visszafelé sokkal élvezetesebb volt és ez igaz a teljes második körre! Mostantól legyen így, kedves rendezők! Aki erős, az nyomhatja a dózeren felfelé, aki ügyes, az meg elléphet a Hajag köves lejtőin. Nagy odafigyelést kívánt a pálya és ez nemcsak a szalagok miatt volt, amiből azért kirakhattak volna pár méterrel többet, hanem sok rejtett kis gödör, nyom volt, amit csak akkor lehetett észrevenni, ha már ott voltam. A Kőris oldalát leszámítva kitekertem a pályát. A kidőlt fa lombkoronáján átrángatni a bringát viszont nagyon nem volt jó, ezt azért egy motorfűrésszel megoldhatták volna… 10. helyre voltam elég :) A fiatalság tarolt, nagy gratula nekik! KakLac Galéria
Név Kategória Helyezés
Fekete Miklós Rövid táv Gyermek 1
Fekete Zsófia Rövid táv Gyermek 1
Vránich Botond Rövid táv U15 fiú 2
Zsejki Balázs Rövid táv U17 férfi 3
Magdics Gábor Rövid táv Master1 férfi 2
Horváth Tamás Rövid táv Master2 férfi 17
Fekete Attila Rövid táv Master2 férfi 19
Zsejki Ákos Rövid táv Master2 férfi 29
Plájer Lajos Rövid táv Master3 férfi 6
Ringelhann Fanni Középtáv felnőtt nő 3
Kardos Nóra Középtáv felnőtt nő 5
Lakatos Péter Középtáv Master2 férfi 13
Bartokos Gábor Középtáv Master2 férfi 27
Démi József Középtáv Master3 férfi 9
Böhm Lajos Középtáv Master3 férfi 14
Hattyár Dániel Hosszútáv Master1 férfi 3
Kakas László Hosszútáv Master2 férfi 10
Dávid Tamás Hosszútáv Master2 férfi 13
Pálosi Zoltán Hosszútáv Master2 férfi 14
Wilfing Zoltán Hosszútáv Master2 férfi DSQ